|
Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola |
|
|
|
|
|
Beköszöntő 1990-ben egy maroknyi csapat vezetésemmel iskolát álmodott. Olyat, ahová örömmel jönnek a gyerekek, ahol a pedagógusok számára biztosított a szakmai kiteljesedés, olyat, amellyel a szülők elégedettek, s a szakma is elismeri, elfogadja azt. Hisszük és valljuk, hogy minden gyermek egy tehetség-ígéret, melyet úgy kell „csiszolgatni”, ahogy a kagyló teszi ezt a belekerült homokszemmel. Ha így cselekszünk mi is, az eredmény egy csodálatos igazgyöngy lesz, mely egyedi, ritka, a világ legértékesebb „képződménye”. Bizton állíthatom, hogy az elmúlt 19 év legjelentősebb eredménye, hogy számtalan ilyen gyöngyszem került ki iskolánkból, hogy azután igazi szépségét, értékét megmutathassa nagyobb közössége örömére. Tudjuk, hogy a metamorfózis folyamata nem mindig könnyű. Sem az átalakuláson keresztülmenő gyermek számára, sem a folyamatot irányító, a védő-óvó burkot biztosító pedagógus számára, mégis azt hiszem, a születésen kívül nincs olyan szimbiózis, mely termékenyebb lehet, s szorosabb emberi kapcsolatot eredményezhet, mint ez, melynek eredménye a szellem születése.
Deák Istvánné igazgató |
|